Egy magyar zsidó író számvetése (Kolati Nelli, Szombat)


Kapcsolódó könyv:
A láthatatlan hang (zsidó tárgyú elmélkedések) - Palatinus, 1997

 

Egy magyar zsidó író számvetése
Konrád György: A láthatatlan hang, Zsidó tárgyú elmélkedések
(Konrád György: A láthatatlan hang, Zsidó tárgyú elmélkedések. Palatinus Könyvkiadó, 1997, 258 oldal, 1100 forint.)
1. A kötet felépítése
Konrád György gyûjteményes kötete, A láthatatlan hang alcímének tanúsága szerint – Zsidó tárgyú elmélkedések – , a kötetben szereplõ írások az elmélkedés mûfaji kategóriájába tartoznak (azaz beleillenek ebbe a kategóriába), valamint zsidó vonatkozásúak. Ez a formai és tartalmi szempont adhatott okot arra, hogy közös kötetben jelenjenek meg a szerzõ részben már korábban, más gyûjteményekben kiadott írásai.
Konkrét rendezési elvül a kötetben a kronológia szolgált, az 1985-tõl 1997-ig terjedõ idõszakban keletkezettReplika Klokker Norge20 elmélkedés ugyanis többnyire megírásuk idejének rendjében követi egymást. Kivételt csak az Október idusán, az Októberi emlékezés és a Biharban címû elbeszélések képeznek, amelyek elrendezésében, szoros tárgyi-hangnembeli összetartozásuknak köszönhetõen, fontosabb szempontnak bizonyult a történetek belsõ ideje, mint keletkezésük idõpontja. Így ezek egymást követõen helyezkednek el a kötetben, kissé megbontva ezzel a külsõ kronologikus szerkesztési elvet. Ezt a három írást késõbb Konrád némi módosítással, címmel rendelkezõ statusától megfosztva az Elutazás és hazatérés címû önéletrajzi regényébe emelte be.
Az írások koherenciáját, egymásra épülését, hívatott továbbá az az eljárás is kifejezni, hogy a könyv kisebb, számokkal jelölt egységekre van felosztva. A számozás a kötet elején kezdõdik, folyamatos, újabb írás esetén ott folytatódik, ahol az elõzõnél abbamaradt, az egész kötetre kiterjed. Egy-egy elmélkedés terjedelemtõl függõen 13, de akár 30-nál több egymással szorosabban összetartozó, számozott egységbõl is állhat, a kötet összesen 375 sorszámmal ellátott szegmentumot tartalmaz.
2. Az írások keletkezési helye és ideje
A kötetben lévõ írások bõ egy évtized alatt keletkeztek, többnyire itthon, Magyarországon, néhányuk, legalábbis fragmentumaikban, Izraelben. Konrád alkotásai esetében általában, de különösen e reflexív-elmélkedõ szövegek értelmezésekor nem szabad elvonatkoztatnunk azok konkrét politikai-társadalmi hátterétõl. Nem vonatkoztathatunk el tehát attól a ténytõl sem, hogy nem akármilyen volt ez a tíz év Magyarországon, illetve Kelet-Közép-Európában. Ezek az írások a rendszerváltás körül (egynegyed részben még azt megelõzõen), zömében az új társadalmi berendezkedés idõszakában születtek. Ez az idõszak volt az, amikor a hirtelen megváltozott gazdasági-, külpolitikai-, társadalmi-, ideológiai helyzetben mindenkinek ki kellett alakítania a személyes élet-stratégiáját a fönnmaradásért: meg kellett fogalmaznia a helyét (az identitását), és kijelölnie az irányt, amerre haladni akar. Ez az ön-definíció óhatatlanul együtt járt a múlttal való szembenézéssel, a múlt feldolgozásával, az anyagiak és eszmék viszonylagosságának a felismerésével és újraértékelésével.
Amit Konrád megírt ebben a kötetben, az az egyéni számvetésnek, identitás-definíciónak a dokumentuma – a társadalom felõl. Azaz: a társadalomban cselekvõ, a társadalomért mint író és értelmiségi cselekvõ létértelmezése, létfelfogása a megváltozott politikai helyzetben.
Konrád a “mélyreható szellemi önvizsgálatot” (Az önvédelem etikája, 1985; 15. o.) a zsidóként létezés szemszögébõl, zsidó identitása megfogalmazásával végzi el.
3. Egy gondolati irány – négy megközelítési mód
A kötetet alkotó elmélkedések, reflexiók, esszéisztikus gondolatsorok ugyanazon tárgy köré rendezõdnek, amelyet – az írások természetébõl adódóan kérdés-fölvetések formájában – a következõképp lehetne meghatározni: mit jelent a szerzõ számára saját zsidósága?, mit jelent ez a holocaust?, mit jelent az, hogy magyar zsidó?, melyek a zsidóság lehetséges útjai?, mit jelent magyarnak és zsidónak lenni itt és most?, lehetett volna-e másképp alakítani a történelmet más magatartás, fellépés esetén?, mik a magyar-zsidóság lehetõségei az új történelmi helyzetben, az új társadalmi struktúrában?
A kötet e kérdés-fölvetések megválaszolási kísérleteinek négyféle modelljét kínálja.
Az elsõ, a kötet alaptónusát kijelölõ modell lényege, hogy a történelmi múltra, és az abból kifejlõdött aktuális jelenre replicas de relogios tekint. Ide tartoznak: Polgár vagy alattvaló, Mutasd a szemed, Magyar-zsidó számvetés, Tartós várakozók, Se tilalom, se kényszer, Zsidók hármas útja. Ezekben az írásokban a szerzõ alapos elemzésnek veti alá a múltbéli történéseket (mint elõzményt) és az éppen adott magyar politkai-társadalmi helyzetet (és esetlegesen összeveti azt az európai vagy kelet-közép európai viszonyokkal). Kiemelt jelentõségûek a rendszerváltás elõtt íródott szövegek, hiszen bennük az ábrázolás mentes a kötelezõ ideológiai stilizáltságtól.
Jellemzõ vonása ennek a modellnek, hogy a történelmi-társadalmi valóságot jeleníti meg, például: „Zajlanak a világban a transznacionális ) A légkör Európa keleti felében elég zavaros.” (Polgár vagyfolyamatok ( alattvaló, 1985; 13. o.) A történelmi tények – jellemzõen – a zsidóságra gyakorolt hatásuk szempontjából is vizsgálat tárgyává válnak: „Mivelhogy mindig )is volt egy kisebbség, amely tett valamit a fenyegetett embertársaiért, ( igazságtalan túlzás volna azt állítani, hogy nincsen semmi keresnivalónk Közép-Európában.” (Mutasd a szemed, 1985; 29. o.) A zsidóság helyzetébõl kiindulva fogalmazódik meg a rendszer bírálata: „szocialista országban is emelkedhet állami rangra az anticionizmussal álcázott antiszemitizmus”, és ugyancsak ebbõl a perspektívából szemlélõdve jut el a szerzõ a zsidók Rákosi-érában betöltött szerepének elítéléséig: „az életben maradt zsidók nem elhanyagolható hányada antifasiszta lendületében eszköze lett Sztálin politikájának” (Mutasd a szemed, 27. o.).
A rendszerváltást követõ írásokban a múlt-feldolgozás – , az aktuálpolitikai helyzetjelentés – és a zsidóság esélyeinek latolgatása- séma sokkal „felszabadultabban” jelenik meg, merészebb asszociációkkal, nagyobb terjedelemben.
A Magyar-zsidó számvetés (1989) a kettõs identitás fogalmát járja körül, az önazonosság magától értetõdõ summázataival: „Magyar vagyok és ) Eszembe sem jut egyik részemet igazinak, a másikat nem igazinakzsidó vagyok ( tartani” (Magyar-zsidó számvetés, 99. o.). Mindeközben a két „közösség”, a két „nép” együttélésének minõségét, távlatait mérlegeli, a késõbbi hangnemhez képest még alapvetõen optimistán: „A demokratikus átalakulás keresztény és zsidó magyaroknak társadalmi és nemzeti érdeke” (Magyar-zsidó számvetés, 93. o.).
A Tartós várakozók (1993) egy konkrét kérdésre adott konkrét válasz elméleti keretébe illesztett visszajelzés: a kirajzolódó politikai erõviszonyokról, a lehetséges stratégiákról. A megközelítés és a hangnem már kevésbé derûlátó, a szerzõ a hosszú távú várakozás pozíciójáról, feltételekrõl ) alkotmányos demokrácia lesz, ha az állam viszonya az egyénekhezbeszél: „Ha ( ) akkor a zsidók maradnak”és a kisebbségi csoportokhoz liberális lesz, ( (Tartós várakozók, 121. o.). A szöveg jól dokumentálja a felocsúdást a rendszerváltás kezdeti optimista-eufórikus lelkesedésébõl: „Ilyenkor jön az aggodalom a széteséstõl, a bomlástól, és jön a vád, hogy ezért a csapásért az ördögi bomlasztó felel” (Tartós várakozók, 123. o.).
A Se tilalom, se kényszer (1993) az alkotmányos demokráciák szabadság fogalmát definiálja kimerítõen. A szabadság elméleti alapvetésének kiváltó oka az elvárásoktól eltérõ irányba haladó folyamatok keserû megtapasztalása, errõl tanúskodik a néhol rezignált, néhol ironikus, általában nagyon határozott, és éles hangú argumentáció: „Hogy a kényszerítõ eszközök ) az állam ne élhessen vissza: erre való atörvényes monopóliumával ( demokrácia” (Se tilalom, se kényszer, 149. o.).
A rendszerváltás körüli személyes-bizakodó, majd a demokrácia elsõ éveinek kissé kiábrándult, számonkérõ hangvitelével szemben a Zsidók hármas útjá-ban (1995) a szerzõ megkísérel elvonatkoztatni a szubjektumtól.
A tárgyilagos hangon létrehozott szöveg letisztult fogalmakkal operál. Ennek az átgondolt fogalmiságnak, objektivitásra törekvésnek kettõs motivációja lehet. Egyfelõl: az aktuális jelen. A szöveg megírásának idejére ugyanis már stabilizálódik a demokratikus fejlõdés Magyarországon, áttekinthetõbbek a politikai-gazdasági alternatívák, egyértelmûbb a „jogi-kulturális” értelemben vett nemzet fogalmának preferálása a „vallási-faji” nemzeteszmével szemben. Ez a kulturális-politikai-társadalmi miliõ, az elõre haladó modernizáció feljogosít egy racionálisabb látásmódra.
Ugyanakkor nem elhanyagolható a szöveg megírásának intenciója sem. Ez a szöveg egy jeruzsálemi elõadásra íródott (vagy lett kiválasztva), funkcióját tekintve beszéd, a világ össz-zsidóságához. Érthetõ tehát a tisztán elemzõ-kifejtõ indíttatás, valamint a téma-választás. Ebben a beszédben tudniillik a zsidók, a világ zsidóságának potenciális útjait vázolja fel a szerzõ, hangsúlyozván az egyetemességet és azt a megszorítást, hogy ezek az utak definíció szerint a zsidóság útjai, magyarán, hogy a rendszer nem számol olyan eshetõséggel, amelynek vége az asszimiláció.
A zsidóság történetének felelevenítése után a logikusan felépített gondolatmenet eljut a három út beazonosításáig. Az elsõ az ortodoxia: ) állandóságának akarása a változó idõ hívásaival szemben”. A„a szokások ( második a „nemzeti modernizáció, a magát megvédeni képes, szuverén zsidó nemzetállam”. A harmadik út a diaszpóra-zsidóság „szekuláris individualizmusa”, amely a „gazdasági, tudományos és mûvészi” teljesítményeket adja a „környezõ és egyetemes kultúrának” (Zsidók hármas útja, 1995; 231.-232. o.). A szerzõ felhívja a figyelmet arra, hogy egyszerre több út is járható, a döntés nem kizárólagos érvényû, de elkötelezõdni egyformán nem lehetséges.
Az elsõ modellnek kétségkívül ez a legjobban megformált darabja, a történelmi-társadalmi kitekintés itt szoros összhangban van a zsidóság helyének pontos meghatározásával.
A második modellje, kontextusa a kötetnek, amelyben az alapvetõ kérdések megjelennek, a koncentráltan holocaust témájú írások. Auschwitz a kötet szinte valamennyi írásában felmerül, de ezekben a szövegekben elsõdleges vagy kizárólagos tárgyként.
Az alábbi írások tartoznak ebbe a csoportba: Levél a buchenwaldi koncentrációs tábor egykori foglyaihoz, A beszédtõl a vagonig, Október idusán, Októberi emlékezés, Biharban.
A Levél a buchenwaldi koncentrációs tábor egykori foglyaihoz (1993) és A beszédtõl a vagonig (1994) rokon szövegek, amelyekben a szerzõ a náci gépezetet mûködtetõ mechanizmusokat veszi szemügyre. A mechanizmus vizsgálata törvényszerûen magával hozza a bûn-felelõsség, együttmûködés-ellenállás fogalmainak a tisztázását, a lélektani indítékok megragadásának a szükségességét, a gyûlölet-beszéd szerepének, súlyának a megítélését: „Kinek a bûne? Azé, aki magára veszi. Ugyanaz az államgépezet mûködött a német megszállás után, mint annakelõtte”, ”nem a szív mélyén lakozó gonosz volt a tettes, hanem a nyelvezet és az általa okozott elbutulás” (A beszédtõl a vagonig, 157.-159. o.).
Ezeknek az írásoknak hangsúlyos üzenetévé válik az egyébként másutt is megfogalmazott konklúzió, nevezetesen, hogy a náci haláltáborok a „milliós nagyságrendû gyerekölésben” különböztek minden más haláltábortól (A beszédtõl a vagonig, 160. o.). És ehhez hasonló nyomatékkal, a szöveg kiemelt helyén jelenik meg disfraces cosplay baratos a zsidók áldozati szerepének elmarasztalására vonatkozó megállapítás: „Egyvalamit azonban a zsidók is megtanultak 1944 katasztrófájából. Azt, hogy a marhavagonba nem kell szófogadóan beszállni” (A beszédtõl a vagonig, 161. o.), a holocausti számvetésnek, önvizsgálatnak mintegy végkövetkeztetéseként.
Az Október idusán (1993), Októberi emlékezés (1994) és a Biharban (1993) címû elbeszélések téma szerint feltétlenül ebbe a modellbe tartoznak, hangnemüket, stílusukat, sõt mûfajukat tekintve azonban kissé különböznek ettõl, illetve a kötet talán valamennyi írásától. A holocaustra való emlékezés ezekben az írásokban ugyanis vallomásszerû, a szerzõ egy viszonylag szûk intervallumot átfogva, kronologikusan jeleníti meg az egyes szám elsõ személyben elbeszélt eseményeket. E három elbeszélés kötetbe szerkesztésével összetetté és sokszínûbbé válik az írásokban megjelenõ gondolati tartalom.
A kötet harmadik modellje az Izrael-tárgykör. Ez a Jeruzsálemi gondolatok, a Sivatagi vágyak és a Peregrináció címû írásokat foglalja magában.
Ebben a szövegkörnyezetben a szerzõ a nemzetállam eszméje, a diaszpóra-lét, a zsidó fundamentalizmus és az izraeli-palesztin viszony obligátumai mentén elemzi a múltat és jelent, és fogalmazza újra identitását. Az elemzõ-feltáró szövegrészletek napló-szerû kiegészítésekkel, útleírásokkal, úti élménybeszámolókkal váltakoznak.
„Akár cionista egy zsidó, akár nem, éreznie kell, hogy Izrael állama vele is összefügg”, fogalmazza meg a Jeruzsálemi gondolatok-ban (1986; 30. o.). Meg is nevezi ennek a köteléknek a lényegét: Izrael egy zsidó számára potenciális menedék, az állam a létében garancia a zsidók életben maradására. Ez az eszmefuttatás egyúttal azt is jelenti, hogy a zsidók a puszta létezésükkel folyamatosan igazolják Izrael államának legitimitását. A rendszerváltás elõtti években határozottan és nyíltan állást foglalni Izrael mellett, enyhén szólva merész és nem kívánatos dolog lehetett.
Izraelben lenni annyit jelent – az elmélkedések legalábbis erre engednek következtetni – , mint kinek-kinek szembesülni saját zsidóságával mint létformával, a diaszpóra-zsidónak szembesülni döntése okaival, tudniillik hogy mit jelent neki az önként választott otthon, miért mond nemet Izrael államra mindaddig, míg szabadon teheti meg azt. Izrael tehát egyszersmind lelkifurdalásként is realizálódik.
Jellegüknél fogva ezek az írások bõvelkednek a tömör, tételszerû megállapításokban, axiómákban: „A zsidó fundamentalizmus legerõsebb érve a többi nép zsidóellenes fundamentalizmusa.” (Jeruzsálemi gondolatok, 40. o.), „A hagyomány õrzése nélkül semelyik nép nem létezhet.” (Peregrináció, 1995; 209. o.), stb. Gyakran ambivalens gondolat-töredékek jelzik a szerzõ ambivalens érzéseit: „Elõáll valami nacionalista-vallási fundamentalizmus, egy elszánt zsidó partikularizmus, amely rossz szemmel néz az európai zsidó univerzalizmusra”, majd másutt: „Az európai kultúrának aligha voltak szenvedélyesebb szeretõi a zsidóknál” (Jeruzsálemi gondolatok, 46.-47. o.).
Ez a kettõs, egyrészt megértõ-belátó, ugyanakkor mégsem támogató látásmód – mint politikai hozzáállás – az Izrael politikáját taglaló szöveghelyeken is érzõdik. Mivel azonban õ maga is értelmiségi, akiknek a szerepét ebben a konfliktus-kezelésben különösen fontosnak tekinti („Az értelmiségiekre felelõsség nehezedik mind a zsidó, mind pedig az arab oldalon” -Sivatagi vágyak, 195. o.), nemcsak kritikai észrevételeket tesz az állapotok bemutatásakor, hanem egyfajta jövõképet is vázol a konfliktus megoldására: „Lehet, hogy a vége Izrael-Palesztina államszövetség lesz, amelynek közös fõvárosa Jeruzsálem?” (Sivatagi vágyak, 197. o.), igaz ugyan, hogy csak kérdés-föltevés szintjén.
A negyedik modell a vallás, a judaizmus kontextusa, illetve tágabb értelemben a biblikus és a morális keret. Az önvédelem etikája, a Deus semper maior, a Mondatok a zsidó-keresztény megbékélésrõl, a Margináliák a tízparancsolathoz, a Sabbatai Zevi - Messiás? Szélhámos? Mûvész?, valamint a Dávid megközelítése címû írások alkotják ezt a csoportot.
Az identitást ebben a szövegkörnyezetben a szerzõ a vallás irányából járja körül. Azért lényegi ez a nézõpont, mert zsidóság-definíciója egyértelmûen rendelkezik a vallás-faktorral. Ezek az írások tehát azt mutatják be, hogy mit ért a szerzõ a vallás-tényezõn, õ maga hogyan integrálja a vallás elemeit saját identitásába. Már önmagában az a tény is jelzés-értékû, hogy noha a szerzõ saját magát nem vallásosként állítja be, hány szövegben foglalkozik direkt módon a zsidó vallással, vagy általában a vallásokkal.
Ezek az írások különfélék. Némelyek közülük a zsidó vallás egy-egy meghatározó alakjával foglalkoznak, és rajtuk keresztül világítanak meg a zsidóság szempontjából fontos eszméket. Ilyen például a Margináliák a tízparancsolathoz (1990), amelynek tárgya Mózes, illetve a szövetség. Ebben az elmélkedésben éles megvilágításba kerül az ábrázolási tilalom és a kinyilatkoztatás, a kötet címadó szinesztéziája. A szerzõ egyetemes érvényûnek fogja fel a „láthatatlan hangot”, a tízparancsolat, fogalmazza, „az a ) ami más néven,transzkulturális minimum, az a hordozható erkölcsi üzenet, ( más fogalmazásban minden kultúrában fölmerül” (Margináliák a tízparancsolathoz, 108. o.).
Hasonló a struktúrája a Dávid megközelítése (1997) címû írásnak, amelyben a kiválasztottság, a felkent király, az Úr és kiválasztottja viszonya és ezzel összefüggésben az Istennel folytatott dialógus ideái kerülnek az elmélkedés középpontjába. A Dávid-történet újramondása során olyan horderejû kijelentések születnek ez ideákkal kapcsolatosan, mint: „nem irtatott ki egészen a nép, amely az Úr és az ember közvetlen beszélõ viszonyát próbálja makacsul gyakorolni”, „Az Úr szemmel nem látható, de hangként a lelkünkben hallható” (Dávid megközelítése, 247.-248. o.).
Míg tehát az 1990-ben keletkezett írásban a „láthatatlan hang” még a minden egyes emberben létezõ lelkiismeretnek a szava, addig a kötet utolsó darabjában, az említettnél évekkel késõbb megjelenõ szövegben már kifejezetten a zsidóságra vonatkoztatott, vallási természetû entitás.
„Az örökkévalóban az eszemmel is tudok hinni” kijelentésben megvallott hit tehát (Deus semper maior, 1984-1988; 66. o.) a vallásszabadság évei alatt egyfajta vallásgyakorlattá fejlõdik, az identitás megtalálásában a vallás eleven tényezõvé válik. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a „zsidó tárgyú elmélkedések” fõcíméül éppen e vallási tartalommal bíró – az Örökkévalót helyettesítõ – metaforát választja a szerzõ.
4. Írói számvetés
Konrád György többféle megközelítéssel vall, állít, kérdez, vitatkozik zsidó témájú írásaiban. Mindegyik modell – a történelmi-társadalmi, a holocausti, az Izrael állami és a vallási szövegkörnyezet – hangsúlyos, a komplex identitás megtalálásában, az egyéni számvetés készítésében nélkülözhetetlen tényezõ. A kötet szellemiségét talán a történelmi-társadalmi határozza meg leginkább, már csak az ezt kitevõ szövegek terjedelme folytán is.
Természetesen ezek a modellek nincsenek élesen elválasztva egymástól, idõnként összekeverednek, ahogy Konrád munkáiban általában is megfigyelhetõ a mûfaji határok szétfeszítése, átlépése.
Nem vonatkoztatható el azonban a szerzõtõl az író attitûdje, bármelyik modellrõl legyen is szó. Elég, ha végigtekintünk a köteten, a szöveg-szinten tetten érhetõ írói megnyilvánulások után kutatva, és olyan szerkezeteket találunk, mint „politikai artikuláció”, „nacionalista frazeológia”, „antiszemita retorika”, „korrekt párbeszéd”, „vallási dialógus”, „zsidóellenes közhelyek”, „visszataszító eufemizmusok”, „klisé”, „elvont fogalmi kép” stb.
Ezek a nyelvvel kapcsolatos jelzõk, sõt esetenként nyelvtani kategóriák szervesen beépülnek a gondolatmenetbe, A beszédtõl a vagonig mondanivalója szinte evidenciaként hat.
A nyelvi argumentáció természetessége a szövegekben a nyelvvel dolgozás, a nyelvbõl élés természetességét, a szerzõ író-voltának evidenciáját feltételezi.
Õ maga így vall a nyelvhez való viszonyáról a kötet egyik kulcsfontosságú helyén: „És mivelhogy zsidó létemre hagyományosan szóban élõ és a szóbeli kinyilatkoztatásra figyelõ nép fia vagyok, hogyan is imitazioni borse ne töltene el érzéki élvezettel ez a nyelv, a magyar, amelyen az öntudatom testet ölt? Hogyan is lehetnék közömbös a nyelv iránt, amely a lelkem teste, és mindazok iránt, akikkel ezen a nyelven otthonosan beszélek?” (Magyar-zsidó számvetés, 72. o.)
Konrád György identitásának hogyan is ne lenne magától értetõdõ része írói mivolta, a nyelvben létezés és alkotás?
„mit jelent a szerzõ számára saját zsidósága?, mit jelent ez a holocaust?, mit jelent az, hogy magyar zsidó?, melyek a zsidóság lehetséges útjai?, mit jelent magyarnak és zsidónak lenni itt és most?, lehetett volna-e másképp alakítani a történelmet más magatartás, fellépés esetén?, mik a magyar-zsidóság lehetõségei az új történelmi helyzetben, az új társadalmi struktúrában?”
Koltai Nelli
Az egyes írások korábbi megjelenésérõl lásd Komoróczy Géza, "Egy magyar író, aki történetesen zsidó: A Hanukka könyve", Élet és Irodalom: 41. évfolyam, 51/52. szám, 1997. december 5.; 5. o. (a könyv bemutatóján elhangzott beszéd írott változata).
Konrád György, Elutazás és hazatérés. Önéletrajzi regény, Budapest: Noran, 2002 Nem véletlen, hogy betiltották mûveinek kiadását. Konrád György csak 1988 után kaphatott hivatalosan nyilvánosságot.
Ezért nem fogadható el Polonyi Péter cikke Konrád-kritikaként (Polonyi Péter, "A zsidó identitásról", Mozgó Világ: 24. évfolyam, 1. szám, 1998. január; 121-123. o.). Polonyi ugyanis nem a Konrád-szöveggel szemben sorakoztat fel érveket, nem is veszi figyelembe annak irodalmi szándékoltságát. Polonyi Péter Konrád Györggyel, pontosabban egy-egy kiragadott gondolatával vitázik, amelyhez természetesen joga van, de fontos hangsúlyozni, hogy az érvelés igazságtartalma a Konrád-mûtõl függetlenül, csak saját kontextusán belül mérhetõ.
A mi esetünkben elég arra gondolni, hogy bizonyos szövegek megférnek ebben a kötetben is, mint önálló elmélkedések (Október idusán, Októberi emlékezés, Biharban), és abban a kötetben is, amelyet maga a szerzõ kategorizál tisztán szépirodalmi mûfajként.
Egy magyar zsidó író számvetése
Konrád György: A láthatatlan hang, Zsidó tárgyú elmélkedések