Idézetek

Fenn a hegyen napfogyatkozáskor
„Bárhová megyek, ne feledjem, hogy ennek az időtlen romlépcsőnek és ennek a gyorsan múló napfogyatkozásnak a kiágazásában vagyok, szüntelenül azon a napon, amelyet végsőnek ordítottak a jövendőmondásra meghívott táltosok még előző este egy kertben, ahonnan elbúcsúzva a világvégi őrjöngést jó volt felváltani csendes úszással a tóban.”

Fenn a hegyen napfogyatkozáskor cosplay kostüme kaufen

Elutazás és hazatérés
„Az 1944-45-ös télen láttam hullát eleget. El tudtam képzelni, hogy én is egy leszek közülük, és ez rossz érzés volt, de az erről való képzelődést elfedték a gyakorlati teendők, veszélyben az ember praktikus. Igazából csak pillanatokra szembesül a halál esélyével, például amikor a homlokára tartanak egy pisztolyt. Akkor érzi, hogy igen, ez lehetséges. Mivelhogy az ember attól a pillanattól fogva felnőtt, amikor szembenéz saját halálával, tizenegy éves korom óta felnőtt vagyok.réplicas de relojes Van, akivel ez még korábban megtörténik, van, akivel későbben, és olyan is van, akivel sohasem.”


Csodafigurák
„Az adás értelme maga az adás. Az első lépés a naiv ránézés, a szívből jövő elcsodálkozás; aztán jön a pontosítás, az egyelés, az összevonás, és láss replica horloges kopen csodát: a valódi szöveg kidomborodik a papírról. Miért éljek? Mert jó. Mert akkor is jó, ha nem jó.”

Csodafigurák

Kosok hava
„Nézd el már! Az előbb még ott volt fönn, elveszőben, most meg hogy talpra szökkent! Mi ez? Kos? Macska? Avagy holmi szárnyas jószág? Ne faggasd hol járt. De ha kivárod, ezt-azt elmond, breitling repliky muszáj a tapasztalataival előhozakodnia. Csend és beszédözön váltakozik, áprilisban minden váltakozik: vihar és tündöklés, virágba boruló száraz ágak, ne örvendezz, és ne bánkódj soká, egy óra múlva minden más lesz.”

Kosok hava

Kerti mulatság
„Minden pillanat mérhetetlenül több, mint a nyoma. A nyers tény is fikció, sorba rendezése mese. Nem lehet tudni, hogy mi történt. Különben is kit érdekelsz? Az utódokat a halottak csak néhány anekdota erejéig érdeklik. Ha mindent tudni akarnék elődeimről, nem maradna időm semmire. Az újszülött mohó, de nem az őseire. Érd be vele, hogy a szépirodalom nem egyéb, mint a hazugság csepegtetett színméze.”
Kerti mulatság


Kakasok bánata
„Felséges volt megnézni a Royal Revue Varieté kirakatait és Lizavetta művésznőt, akinek nemhogy a combjai nem voltak eltakarva, de jóformán még a feneke sem, és az a fényes, narancsszínű selyemdressz meg Joshua Strongman szaxofonja, ahogy aReplika Klokker Norge zenekari árokból Lizavetta művésznő alsóteste felé ágaskodott a flitteres atmoszférában, ez a túlzás, hogy az ember mást csinál magából, mint ami szokásosan, valóban felséges volt. De már az nem, amikor kijöttek a művészbejárón, ez más volt. Kalligaróban a hócipó vagy a kalucsni, a félrecsúszott turbán vagy az arc gyűröttsége nem csalódást keltett, hanem együtt érző csodálatot, mert lám, hogy fölészárnyalnak odabenn a színpadon a gyarlónak.”

Rolex Kopi Kakasok bánata

Európa köldökén
„Szükségem van egy saját, egyszemélyes világnézetre. Hogy súgjon, amikor döntenem kell. Szükségem van rá, hogy az ellenálló képességem edzésben legyen, és a veszélyeket túlé. A saját világnézet elidegeníthetetlen magántulajdonom. Nem lehet kisajátítani, nem lehet államosítani. Biztosabb befektetés, mint egy öröklakás. Civilizált embernek ugyanúgy szüksége van egy saját világnézetre, ahogy egy saját névre, fogkefére és dolgozószobára. Akinek nincs, az szegény. Ahhoz, hogy saját világnézetem legyen, nem kell filozófusnak lennem. Nem csináltathatom meg mással, hogy magamat tehermentesítsem, ahogy a szerelmemet és a halálomat rolex replica sem háríthatom át másra. Nem olvashatom ki egy bizonyos kö inkább a saját döntéseimből. Reflexió és improvizáció nem tudnak egymás nélkül meglenni. Egész biográfiámmal értelmezem a szembejövő jelenséget. Az emberi személyiség abszolút komplexitásából következően a tudás és az erkölcs a megértés fogalmában találkozik. Filozófiámnak az emberi személy egyetlen mivolta a talpköve. Ezt az egyetlenségünket isteni attribútumnak tartom. Senki sem helyettesíthető.”

Európa köldökén


Kakasok bánata
„Az én: folytonos bizalom, hogy talán megúszhatjuk. A valóság a halál, amely kívülről jön. Az énhez képest a test is külvilág. Csak ez marad meg igazi ellenfélnek, a tény, hogy el kell múlni innen. Az alapvető fikció a halhatatlanság. Az ember legmerészebb hipotézise isten, aki olyan, mint ő, de nem hal meg. Kilépni tér és idő korlátjai közül, ez az álom vagy a föltehető másvilág célja.”

Kakasok bánata

Intelligens önszeretetre...
„Intelligens önszeretetre minden népnek szüksége van, de nincsen intelligencia önirónia nélkül.”

Legyünk...
„Legyünk nyugodtan furcsák, széles mosoly, de semmi sértődés!”

Értelmiségi az olyan ember...
„Értelmiségi az olyan ember, akit az igazság érdekel és nem a automatic channel letter bending machine. Politikus az olyan ember, akit a hatalom jobban é refrigerant recovery machine, mint az igazság.”

Igyekezett kihúzni magát onnan...
„Igyekezett kihúzni magát onnan, ahol tolongott az ítélkezés, kisétált az ilyen helyzetekből, mindig volt hova kisétálnia.”

Elutazás és hazatérésda
„A legelső emlékeimtől fogva ugyanannak érzem magamat, és nem másnak, gyerekesebbnek azt a lényt, aki ötéves korában kerékpáron elmerészkedik a Berettyó-hídig, és belenéz a folyóba, amely nyáron csak borse imitazioni perfette online nyolc-tíz méter széles, sárgán, agyagosan kanyarog a füves ártéren, és jámbornak tetteti magát, de valójában hamis, örvények vannak rajta. Tavasszal láttam a hídról, hogy a megduzzadt folyó szélesen rohan, és házakat sodor magával, hogy nagy fákat csavar ki, és dögöket úsztat, hogy elmossa a belső gátat, és lehet a házak között csónakázni, mert a partmenti utcák mind víz alatt vannak. Éreztem, hogy semmi sem egészen megbízható.”

audemars piguet replica Elutazás és hazatérés

Kakasok bánata
„Kalligaro aránylag hamar kikelt a sírgödörből. A nullapont filozófiáját tette magáévá, mert mindig újrakezd, és a semmihez méri a történéseket. Ami annál több, az már megérdemli, hogy legyen. Köszönetet mond a tegnapért, és ahogy elmeséli magának, a tegnap megszépül, és őt elönti a hála.”

Kakasok bánata

Kerti mulatság
„A regény nem a kertben, nem a téren, nem a szállodában történik, hanem itt a papíron. A regényírás arra jó, hogy az egész életemmel dolgozhassam. A regény teljes forma, az egész tudat belefér. Amit epikumnak nevezünk, az csak az egyik metszete. Az én határainak a kifeszítése érdekel. A diskurzus nem annyira lineáris, mint inkább oszcillatív. A cselekmény: a mondatok és cosplay anime costumes a bekezdések egymásutánja. A végeredmény: regényváros. Nyitott rendszer, eltart életem végéig. Egymásba kapcsolódnak a figurák és az életkörök, hőseink egyik mondatról a másikra negyven évet öregedhetnek, aztán visszafiatalodnak a lengőhintára megint.”

Kerti mulatság