Életrajzi adatok

Konrád György 1933. április 2-án született Debrecenben az egyetemi klinikán. Életének első tizenegy évét Berettyóújfalu nagyközségben töltötte, Magyarország keleti szélén. Apja Konrád József (1897–1970) jómódú vaskereskedő volt. Anyja, Klein Róza (1905–2004) nagyváradi zsidó polgárlány. Nővére Éva 1930-ban született, jelenleg New Yorkban biológus. Konrád György a helybeli zsidó elemi iskolába, majd a polgári iskola első osztályába járt 1944 tavaszáig.

Szüleit az ország német megszállása után a Gestapo és a csendőrség letartóztatta, majd Ausztriába deportálta. A két testvér és még két unokafivér, Zádor István és Pál 1944. június 5-én budapesti rokonokhoz utazott nehezen megszerzett utazási engedéllyel. A rákövetkező napon Berettyóújfalu minden zsidó lakosát a nagyváradi gettóba, onnan pedig Auschwitz-ba deportálták. Konrád osztálytársait Birkenauban szinte kivétel nélkül megölték. A két testvér és az unokafivérek nagynénjük Vágó Zsófia jóvoltából egy svájci védett házban a vészkorszakot túlélték.

1945 február végén Éva és György hazautaztak Berettyóújfaluba. A házukat üresen találták, szüleikről semmi hír, egy bukaresti idősebb unokafivér, Kun László vette magához őket. 1945 júniusában a deportált szülők hazajöttek, és Berettyóújfalu mintegy 1000 fős zsidó lakosságából a Konrád család egyetlen kivételként együttesen életben maradt. Apja tovább folytatta vaskereskedését, és magához vette az elárvult unokafivéreket és unokahúgát. 1945-ben magántanuló volt, majd 46-ban a Debreceni Református Főgimnázium tanulója, illetőleg a neves református kollégium bentlakó diákja. 1947-1951-ig a budapesti Madách Imre Gimnáziumba járt.

1950-ben az apja üzletét és a család lakóházát államosították, a szülők pedig Budapesten tanulógyermekeikhez költöztek.
Az életben maradás gyermekkori kalandjáról szól Konrád Elutazás és hazatérés  (2001) című önéletrajzi regénye.

Polgári származása miatt 1951-ben csak az Egyetemi Orosz Intézetbe vették föl, de 1953 áprilisában onnan is kizárták, mikor az intézet a Lenin Intézet  nevet vette fel. 1953 őszén kezdhette meg tanulmányait az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar szakán, melyet 1956-ban fejezett be. Két ízben innen is kizárták ellenzéki politikai magatartás miatt, de professzorai (Lukács György, Sőtér István) segítségével folytathatta tanulmányait. Diplomamunkáját Papp Károlyról írta.
 
1955-ben összeházasodott évfolyamtársnőjével, Varsa Verával, akivel 1963-ig élt együtt.

1955-ben publikált először az Új Hang című folyóiratban.
1956 őszén az akkor induló kritikus hangvételű Életképek című folyóirat szerkesztőségi munkatársa lett.

A forradalom alatt visszatért egyetemi közösségébe, és a hallgatókból szerveződött nemzetőrség tagjaként géppisztollyal járta a várost, leginkább azért, hogy lássa, mi történik. Fegyverét sosem használta.
Állása hamarosan megszűnt, barátai, nővére, unokafivérei nyugatra távoztak. Konrád az otthonmaradás mellett döntött.

Megélhetését alkalmi munkákból fedezte. Korrepetált, lektori jelentéseket írt, fordított, segédmunkás volt.

1959 nyarától jutott állandó álláshoz a budapesti, hetedik kerületi gyámhatóságon, mint gyermekvédelmi felügyelő. Hét évig maradt ebben a munkakörben, amely A látogató című regényének élményanyagát táplálta.

1963-ban összeházasodott Lángh Júlia,  újságíró-írónővel, akkor még bölcsészhallgatóval. Házasságukból két gyerek született, Anna Dóra (1965) és Miklós István (1967).
disfraces cosplay anime
A hatvanas évek elején Konrád részt vett az akkori fiatal, nem hivatalos írók sporadikus társadalmi életében, különböző kávéházi asztalok és folyóiratok körül szerveződő társaságában. Közelebbi barátai Hernádi Gyula, Mészöly Miklós, Fehér Ferenc, Sükösd Mihály, Jancsó Miklós és Makk Károly voltak.

1960 és 65 között másodállásban a Magyar Helikon Könyvkiadó lektora volt, ahol felelős szerkesztőként Gogol, Turgenyev, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Babel, és Balzac műveit gondozta.
Esszéket publikált a Jelenkor, a Kortárs, a Nagyvilág és a Valóság című folyóiratokban.
 
1965-ben állást változtatott, a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet tudományos munkatársa lett, ahol városszociológiai kutatásokat végzett a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai kutatócsoportjával, szorosabban Szelényi Iván  városszociológussal együttműködve. Közös munkájukból számos tanulmány származott, egy könyv Az új lakótelepek szociológiai problémáiról (1969) és két nagyobb munka az ország területi gazdálkodásáról és igazgatásáról, valamint az országban zajló urbanisztikai és ökológiai folyamatokról.


Konrád és Szelényi sokat utaztak vidékre, 1967-től 1972-ig ők vezették Pécsett és Szegeden az egész városra kiterjedő átfogó szociológiai kutatásokat.
Ekkoriban írta Konrád első regényét, A látogató-t   (1969. Ünnepi Könyvhét), mely élénk és ellentétes visszhangot keltett: a hivatalos kritika lesújtó volt, a nem hivatalos fölértékelő; a könyv a boltokból napok alatt elfogyott. Hamarosan 13 nyelvre lefordították, rangos kiadók és kritikusok valamint a hazai írótársak elismerően fogadták. A kor vezető amerikai kritikusa, Irving Howe  szerint Konrád ezzel az egy könyvével az európai irodalom élvonalába került.

Urbanisztikai élményvilága segítette A városalapító című regényének megírását. A látogató nyelvi, formai kísérletét, metaforikus sűrítéseit és halmozásait második regényében radikálisan továbbvitte. „Hier spricht ein Wahnsinniger”, (Itt egy őrült beszél), írta az egyik német kritikus komoly elismerések kíséretében. A városalapító magyarul csak cenzúrázott formában jelenhetett meg a Magvető kiadónál 1977-ben. Külföldön megjelent többek között a Suhrkamp, a Seuil, a Harcourt Brace Jovanovich kiadóknál, valamint Philip Roth Penguin sorozatában. Carlos Fuentes előszavával.

Az együttműködés Szelényi Ivánnal barátsággá mélyült, hosszú beszélgetések során tapasztalataik összegezéseképpen kialakult egy társadalomelméleti koncepció vázlata, amelynek alapján 1974-ben megírták Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz  című könyvüket. Közösen béreltek egy falusi házat Budapest közelében, Csobánkán , és kialakították az együttes írás módszerét, amire időt is tudtak szakítani, mivel Konrád 1973 júliusában a politikai rendőrség nyomására elvesztette állását. Fél évig a dobai munkaterápiás elmegyógyintézetben dolgozott segédápolóként.

Ekkoriban már a kritikai értelmiség határozottabb föllépéssel szerveződött, megjelentek a demokratikus ellenzék tagjainak előzetes tanulmányai és cikkei. Konrád nagyra tartotta és megpróbálta kijuttatni külföldre fiatal barátjának Haraszti Miklósnak  Darabbér  című gyári szociográfiáját. A rendőrség a kéziratot elfogta a határon, az ügyészség 1973 nyarán Haraszti ellen pert indított, Konrádot ügyészi figyelmeztetésben részesítették, az utazástól három évre eltiltották, Harasztit pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 

1974 májusában, kevéssel a külföldön megjelentetni szándékozott Értelmiség könyv befejezése után, a politikai rendőrség is akcióba lépett, a szerzők minden lakóhelyét lehallgatták, személyi követőkkel vették körül őket, házkutatásokat tartottak, amelynek során Konrád naplójegyzeteinek jelentős hányadát elkobozták, a szerzőket pedig letartóztatták államellenes izgatás címén. Ügyészi figyelmeztetésben részesítették őket, és egyben tájékoztatták arról, hogy családostul kivándorolhatnak. Szelényi élt a lehetőséggel, Konrád maradt, és a belső emigráció életformáját választotta.
Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz   elrejtett és kicsempészett kézirata több nyelvre lefordítva nyugati kiadóknál jelent meg, és mindmáig számos egyetemen ajánlott olvasmány.

1974-ben a Die Zeit német hetilapnak adott interjúban leszögezte a publikációra vonatkozó alapelveit: „Írom, amit írok, a magyar állami kiadók kiadnak tőlem, amit akarnak, én viszont úgy jelentetem meg munkáimat, ahogy tudom.” Ebben benne volt a honi szamizdat  és a nyugati kiadók előzetes cenzúra és engedélyezés nélküli választása. Ettől az időtőtől fogva 1989-ig Konrád Magyarországon betiltott szerző volt, semmilyen legális jövedelme nem lehetett. Megélhetését külföldi honoráriumai biztosították. A könyvtárakban munkáit zárt anyaggá nyilvánították, amit a katalógus cédulán egy Z betű jelzett. Természetesen tilos volt a rádióban vagy a televízióban szóhoz juttatni. 

1976-ban lejárt az utazási tilalom. Minthogy már két regénye jelent meg német nyelven, a Deutscher Akademischer Austausch Dienst (DAAD) berlini művészprogramjának kuratóriuma egy éves ösztöndíjat ajánlott föl neki. Konrád egy évet Berlinben, majd még egyet amerikai kiadójának ösztöndíja révén az Egyesült Államokban töltött. Ezalatt írta meg A cinkos című regényét.

Feleségétől, aki két gyermekükkel Párizsban telepedett le, akkor már különváltan élt. 

1979 óta Konrád a harmadik feleségével, Lakner Judit, francia történelem szakos tanárnővel, történelmi tanulmányok és gyerekkönyvek szerzőjével él együtt.
Házasságukból három gyerek született Áron (1986), József (1987)  és Zsuzsanna (1994).

1977 és 1982 között keletkezett két esszékötete, Az autonómia kísértése és az Antipolitika . Ezek az írások már az egész európai politikai status quo-t tették kérdésessé. Az Antipolitika az európai tömbrendszer alapját, a Jaltai megállapodást, mint az esetleges harmadik világháború kitörésének okozóját ábrázolta. Közép-európai meditációk alcímmel jelent meg a könyv, és egyike volt azoknak a hangoknak, amelyek Közép-Európa kiválását igényelték a szovjet tömbből, mint az európai béke feltételét. Konrád az elsők között prognosztizálta a vasfüggöny belátható időn belüli eltűnését. Van-e még álom Közép-Európáról című esszéjét 1984-ben olvasta föl a bécsi Schwarzenberg palotában, a bécsi egyetem által neki ítélt Herder-díj átvétele alkalmával. Esszéit az elemzők Adam Michnik,  Milan Kundera, Václav Havel , Czeslaw Milos és Danilo Kiš írásaival rokonították.
Németországi tartózkodása során kapcsolatba került a független békemozgalommal, amely nem csupán a rakéták számának csökkentéséről beszélt, hanem Európa és benne Németország kettéosztásának felszámolását igényelte.

1973 és 1989 között épül ki az a többé kevésbé baráti társaság,  amelyben a politikai és művészi szubkultúra találkozott, és amely függetlenítette magát a hivatalos kultúrától. Konrád a sokféleképpen megnyilvánuló demokratikus ellenzék egyik hangadó személyisége volt. Írásait megjelentette az ellenzék szamizdat kiadványaiban, a Beszélőben, a Hírmondóban és egyebekben. Könyveit Demszky Gábor AB szamizdat kiadója jelentette meg. Gondolatait a Szabad Európa Rádiónak adott interjúiból  ismerhette meg a szélesebb magyar közönség.

1982 szeptemberétől egy akadémiai éven át a Wissenschaftskolleg zu Berlin vendége, majd a következő évben a New York Institute for the Humanities ösztöndíjasa. Ez időben jelent meg A cinkos  című regénye.

1986 januárjában az amerikai P.E.N. Klub meghívására Konrád Csoóri Sándor társaságában díszvendégként részt vett a Nemzetközi P.E.N. Klub New Yorkban megrendezett világkongresszusán. Nyilatkozatot fogadtattak el a résztvevők zömével az erdélyi és általában a romániai írók jogainak védelmében.
Konrád és Danilo Kiš ezután részt vettek egy Közép-Európáról szóló konferencián, amelyre Czeslaw Milos hívta meg őket. Konrád és Kiš meghívást kaptak a Jerusalem Literary Fundtól, és egy hónapot Jeruzsálemben töltöttek. Konrád főként ebben az időben írta azokat az esszéket, naplójegyzeteket, zsidó tárgyú meditációkat, amelyeket A láthatatlan hang (1997) című kötetben gyűjtött össze. Láthatatlan hangnak nevezi a belső hangot, Isten hangját, amely a prófétákat és a költőket megszólította.

1992-ben és 1996-ban Konrád még visszatért Izraelbe, először egy hosszú életrajzi interjúra a Jeruzsálemi Egyetem részére, másodszor a ber shevai Ben Gurion Egyetemen tartott előadást A zsidóság három útja címmel.

Az elkövetkezendő négy évben Konrád megírta a Kerti mulatság  (1985) című regényét, amelyet 1988 őszén hazaküldött a Magvető könyvkiadónak, amely ekkor már felszabadult a publikációs tilalom alól. 1988-ban az Egyesült Államokban, a Colorado College-ban tanított világirodalmat.

1989-ben öt könyve jelent meg Magyarországon. 1990-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

1989-től kezdve, a rendszerváltás első éveiben Konrád aktívan részt vett a magyar közéletben, a demokratikus átalakulás egyik előgondolkodója volt. Az országos tanácsba beválasztott alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének,  elnöke a budapesti Főpolgármester Tanácsadó Testületének,  a Magisztrátusnak, kezdeményezője és egyik szóvivője a Demokratikus Chartának. Gyakori szereplője volt mind az írott, mind az elektronikus sajtónak.

1990 tavaszán a holland és a skandináv P.E.N. Klubok javaslatára a Nemzetközi P.E.N. Klub elnökévé választották. Ezt a tisztét a terminus végéig, 1993-ig töltötte be. Sokat fáradozott a bebörtönzött és üldözött írók szabadulásáért, és kerekasztal konferenciákra hívta meg a szétváló nemzetek íróit a megbékélés érdekében.

1991-től családostul kedvelt nyaraló és munkahelye egy Balaton-felvidéki felújított öreg ház Hegymagason.  Itt írta többek között Kőóra (1995) és Hagyaték (1998) című regényeit, amelyek a Kerti mulatság világát és figuráit vitték tovább.

1997-től 2003-ig a Berlini Művészeti Akadémia (Akademie der Künste) választott elnöke volt két cikluson át. Konrád az ADK első külföldi elnökeként sokat tett Európa keleti és nyugati felének szellemi közelítéséért, a közép-kelet-európai és ezen belül a magyar írók  és művészek bemutatásáért. Tevékenységének a német közéletben elismerő visszhangja volt. Elnökségének idején kapta a Károly-díjat (2001) és a Német Szövetségi Köztársaság Nagy Érdemkeresztjét (Das Grosse Verdienstkreuz des Bundesrepublik Deutschland). 

Bár a regényeiben, különösképp a Kerti mulatság  címűben, továbbá elszórt esszékben Konrád felidézte berettyóújfalui gyerekkorát, két utóbbi regényében – Elutazás és hazatérés (2002), Fenn a hegyen, napfogyatkozáskor (2003) – kísérletet tett rá, hogy a dokumentumszerűen pontos történetet a regényes megjelenítéssel ötvözze. Az első mű egy év – 1944–45 – történetét beszéli el, a második 50 évét, a huszadik század utolsó évéből, az 1999-es napfogyatkozás délelőttjétől és a Szent György-hegy csúcsáról kezdve a visszatekintést.
A két regény Európában külön-külön jelent meg, New Yorkban egy kötetbe szerkesztve, mellyel megnyerte a Zsidó Könyvtanács első díját  a memoár és önéletrajz kategóriában.
2006-ban jelent meg Csodafigurák című kötete, Arcképek, pillanatfelvételek alcímmel. Ezeknek az arcképeknek a többségét barátokról mintázta, egy részüket még életükben. Ezek a portrék folytatják azt a sorozatot, amelyeket Konrád Az író és a város (2004) című kötetben jelentetett meg, hosszabb esszék társaságában.
Két legújabb könyvében – Kakasok bánata (2005 ), Inga (2008. előkészületben) – költői sűrítéssel életfilozófiáját foglalja össze.

Számos kitüntetést kapott, Herder-díj (1984), Charles Veillon-díj (1986), Kossuth-díj (1990), Manes-Sperber-díj (1990), a Német Könyvkereskedők Béke-díja (Friedenspreis des Deutschen Buchhandels) (1991), Goethe Emlékérem (2000), Nemzetközi Károly-díj: (Der Internationale Karlspreis zu Aachen) (2001), Franz Werfel Emberjogi-díj (Franz Werfel Menschenrechtspreis) (2007), a Zsidó Könyvtanács első díja önéletrajz és memoár kategóriában (National Jewish Book Award for Memoir) (2008).

Megkapta a legmagasabb francia, magyar és német állami kitüntetéseket: Francia Becsületrend tisztje (Ordre National de la Légion d’honneur, officier) (1996), Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal (2003), A Német Szövetségi Köztársaság Nagy Érdemkeresztje (Das Grosse Verdienstkreuz des Bundesrepublik Deutschland) (2003).
Díszdoktora az Antwerpeni (1990) és az Újvidéki (2003) Egyetemnek.
Berettyóújfalu (2003) és Budapest (2004) díszpolgára.

Balikó Helga, 2008.