Konrád György beszéde újvidéki díszdoktorrá alkalmából

Újvidék belvárosában éjjel alighanem többen vannak az utcán, mint Budapesten, ami nekem módfelett tetszik. Sok a csinos nő, ennyit a koros látogató is tárgyailagosan leszögezhet. Fiatalabb írókoromban azt a viszonylagos gondolatszabadságot, amelyet az újvidéki magyar irodalmi folyóiratokban érzékeltem, amely újvidéki barátaim és kollégáim beszédében is érzékelhető volt, én Budapesten okkal irigyelhettem. 1970-ben szívesen ültem egy bizonyos Lajos kocsmájában, ahol a különféle nyelvű írók barátságosan megértették egymást. 1973 júniusában rendőri eljárás indult ellenem, amely ügyészi figyelmeztetéssel és állásom elveszítésével zárult, mert a vámosok elcsíptek egy veszedelmes bűnöst, nevezetesen Haraszti Miklós barátom Darabbér c. társadalomrajzát, amelyet Újvidékre az Új Symposion c. magyar nyelvű irodalmi folyóirathoz én próbáltam közlés céljából eljuttatni. Mészöly Miklós íróbarátommal az itt kapott honoráriumból 1970-ben szép tavaszi utazásra indulhattunk Újvidékről Belgrádon, Szarajevón és Mostaron át Dubrovnikba, Korcsulára és Splitbe. Akkor jártam először a Földközi-tenger partján. Bevallom, eszembe sem jutott akkoriban, hogy ennek a változatos kultúrájú országnak a bizonytalan etnikai határok mentén szét kellene hullania. Ennek harminc éve, kapcsolatomat a várossal szerényen, de megőriztem. Barátságos társak kellenek. Engedjék meg, hölgyeim és uraim, hogy önök előtt mondjak köszönetet Végel Lászlónak, Vickó Árpádnak és Losoncz Alpárnak, akik élőszóban és írásban tolmácsolták gondolataimat olvasóknak és rádióhallgatóknak, engem pedig saját gondolataikkal és történeteikkel ajándékoztak meg. Köszönetet mondok továbbá Danilo Kiš emlékezetének, aki mindenkihez, akivel beszélgettem, közel állt. Megilletődötten mondok köszönetet Aleksandar Tišma bennünk még elevenen élő képének, aki még legutóbb ittjártamkor, éles profiljával az ellenzős sapkája alatt, úgy merült föl a lépcsőn fölbaktatva egy aluljáróból, mint a város replicas breitling szelleme, amit megerősítve láttam azáltal, hogy merő véletlenségből aznap még kétszer találkoztam vele, ami arra enged következtetni, hogy az író sokat bolyongott a városában. A város azé, aki sétál benne.Kevés sétám alkalmával az utcán, vendéglátóhelyeken igen jól ékezve, termekben, ahol sokan összejöttek, és ahol nekem is szó adatott, nem éreztem magamat otthontalanul. Lehet, hogy az a harminc évvel ezelőtti emlék a kívülálló kultúrhedonista szemlélete, legalábbis ezt vetették többen a szememre. Szó, ami szó, az én turista önzésem azon az útvonalon Újvidéken és Dubrovnik között éppenséggel a változatosságban lelte örömét, audemars piguet replica és nem igényelt a kultúrtájak között útlevélellenőrzést fegyveresek részéről. Volt idő, nem is olyan régen, amikor a határok spirituálizációjáról volt szó. Azután jött a határteremtés nemzeti poézise, ami akarva akaratlan államduzzadással jár együtt. Engem a határok finom átszellemítése, csökkentése vonz, mert az irodalomnak a dialógus a természetes közege. Dialógus? Beszélgetések szinte végtelen szövevénye, amelyeknek képzelt együttesét nevezhetnénk így: kultúra. Ahogy vannak karakteres emberek, úgy vannak karakteres városok is, amelyek valami különös vállalkozásba fogtak, méghozzá olyanba, amelyet valóban urbánusnak is tekinthetnénk. Ősi mércéje az urbanistának, hogy milyen iskoláknak ad otthont egy város, netán egyetem is van benne. Mint magyar író az újvidéki egyetemről a legkézenfekvőbb benyomást úgy szerezhettem, hogy időnként elolvastam Bori Imre és Bányai János professzorok esszéit. Csak néhány nevet említettem, olyanokét, akiket szeretek, illetve nagyra becsülök, és, mi tagadás, olyanokét, akikkel magyarul is tudtam beszélni. Erre a kényelmességre nem vagyon büszke, mert bár harmadik nyelven menne ugyan a beszélgetés, de talán még jobb, ha fesztelenül váltunk át egymás nyelvébe. Mi egyebet gondolhatnánk a Duna utcában, Újvidéken baráti társaságban sétálva. Annyi közösség van Európában: nemzetek, népek, tájak, városok, folyóvölgyek, mint pl. a Duna-medence! Akadémiai identitásvadászok figyelmébe ajánlanám a Dunatáj lelkét megkeresni, megkölteni, Claudio Magrisnak is bókolva a távolból. Lehet, hogy így együtt a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig elég színes társaság vagyunk. Európán belül ez is egy külön regény.  
> tovább...