Egy könyváruház megnyitására

A könyvgazdaság, a könyvvilág, a könyvalkotás, gyártás, eladás igen sokszereplős társadalom, sokan vannak benne, de fontos, hogy arca legyen, hogy legyenek benne a könyves szakmában magasba emelkedett és köztiszteletben álló emberek, akik az ország elitjének oszlopos tagjai, a társadalom kiemelkedő, színes, látványos, érdekes figurái.

A könyvesnek két lelke kell hogy legyen, az egyik jó kereskedő és előrelátó tervező legyen, a másik szeressen olvasni, és tudja élvezni, értékelni a szöveget. Tehát a könyves legyen legalábbis felerészben olvasó, és ne szüntesse be az olvasást a nyomtatás, az eladás vagy akár az írás javára.

Egy nagybácsiról hallottam a vacsoraasztalnál, hogy bár nem volt süket, és bár a bejárati ajtó megmozgatott egy csengőt, a boltbalépő vevőre nem tudott odafigyelni, fent a galérián olvasott, és annyira elmerült a könyvben, hogy hallhatta és mégsem hallotta a csengőt, és jöttek a lányai helyettesíteni az öregurat, aki talán egy kicsit messze ment a könyv szeretetében, de ebből a bolondságból valamennyinek benne kell laknia a könyves lelkében.

Ha lassacskán minden a helyére kerül, akkor az igazi könyvkereskedő kisvárosban és nagyvárosban egyaránt a legtekintélyesebb polgárok egyike. Természetes, hogy a szakma védi a maga becsületét, hírnevét. Az olyan könyvárus, akit nem érdekelnek a könyvek maguk, csak a forgalom és a haszon, előbb utóbb máshova evez. Aki sokáig megmarad a könyvek világában, az el van jegyezve a szakmával.

Az irodalom, a kiadás és a kereskedelem nagyjai ismerik és normális országban becsülik egymást. A városok művelt polgárai ugyanolyan kultikus tiszteletben részesítik a patinás könyvesboltot, mint a könyvtárat. A könyv akkor létezik, ha olvasóra talál, az igazi könyvárus pedig a megfelelő könyvet a megfelelő olvasó kezébe adja.

Egy nagy bolt is lehet nagyszerű, de egy áruház még inkább, ha valóban az. Valódi könyváruházakban, amerre megfordultam, az emeletek beosztása követte azt a felismerést, hogy különböző olvasórétegek vannak, és ha az nem is valószerű, hogy az egész épületben csak értékes könyvek kaphassanak helyet, de nagyon is elképzelhető, hogy legyen egy térség, egy emelet, ahol az anyanyelvünkön írott és a más nyelvekből fordított irodalomnak saját helye van, ahol vezetéknevünk kezdőbetűje mellett olyan írók neve sorakozik könyvgerinceken, akiknek a társaságát szívesen vesszük.

Egy megbízható, komoly könyváruházban megtalálom nemcsak azt a könyvét a kiváló szerzőnek, amely az idén vagy tavaly jelent meg, hanem azt is, amelyik régebben, mert az élő és a halott klasszikusok állandóan jelen kell hogy legyenek a rangos könyvesboltok polcain. Ennyiben különbözik az áruház a lánctól. A könyvesbolt-láncban friss és gyorsan cserélődő anyag van, rövid út vezet innen a leértékelt kiárusításig. A lánc összekeverheti magát az élelmiszerbolttal. A lánc elárusítójától nem kérdezik, hogy olvasta-e a könyvet, semmi köze hozzá, eladja.

A valódi könyvesboltos ennek az elárusítónak az ellenképe. Köze van a könyvhöz, mert elvárható tőle, hogy válogasson, de rá is kényszerül, mert annyi könyv jelenik meg, hogy olyan olvasó nincs, akit mind érdekelhet. A valóságos könyvárusban úgy képzelem, váltakozik a két hangulat, a könyvuniverzum szerzeteséé és a józan kereskedőé, aki nem túl nagy tőkéje minél gyorsabb forgatásától remélhet biztonságot. Mindenesetre, akibe belevette magát a hivatás ördöge, az mielőtt rendel vagy elutasít, hallgat az ízlésére.

Jártam olyan könyvesboltban, amelyben csak jó könyvek voltak. Ez volt az öreg házaspár szellemi palotája a Broadway-n, nem árulok vacakot, mondta mellékesen az öregúr. Nemsokára meghalt, és a helyiségbe divatüzlet költözött. A jó könyvesboltos mer az ízlésére hagyatkozni, és amíg élnek, visszatérnek hozzá a vevők, nem mind, de a hozzáillők, rokonszenv alakul ki a könyvek ürügyén.

Az igényes könyvesházban a boltos pirul, ha azt kell mondania, hogy nincsen, és gondoskodik róla, hogy legyen. Ha kiadó a kereskedő, morális rangja függ attól, hogy tartja-e a többi kiadó termését is, vagy főként a sajátjával tölti-e meg a polcokat.

A megkedvelt könyvesházban összejönnek a szereplők. Az író és a kiadó találkozik a boltossal és az olvasóval. És bejár, beszokik a tudós irodalmár vagy az irodalombarát mérnök, mindenki, akinek szavakkal meg lehet mozgatni a képzeletét. Jó, ha egy térben összejönnek, akár úgy, hogy maguk mellé vesznek hat könyvet, kapnak egy kávét, és beleolvasván mind a hatba, megvesznek kettőt, vagy egyet sem, majd máskor. A könyv nem olcsó, nem lehet úgy venni, mint az almát, épp csak ránézésre, meg kell vizsgálni, a választás némi időt, ácsorgást, leülést igényel.

A tetszésem vagy talán csak óhajom szerinti könyvesházban a szerzők összejönnek egy asztalnál, csak úgy; máskor louis vuitton borse imitazioni perfette meg valami műsor keretében, megszokják, hogy alkalomadtán itt beszélgetnek a könyvek házában, szívesen mondanám az irodalom házában, természetes környezetükben, ahonnan a könyvet ki lehet vinni és nem kell visszavinni, mert meg lehet venni.

Olyan szerző könyvét méghozzá, akit a vevő a maga testi valójában megnézett, hogy érdekli-e vagy sem, tetszik-e neki vagy sem, szavahihető vagy komolytalan, bölcs-e vagy banális, rejtelmes-e vagy rejtelmeskedő, tud-e bánni az énjével, vagy a hiúsága táncoltatja.

Megeshet, hogy este kedvünk van emberek közé menni, anélkül, hogy sokat költenénk ételre-italra; és akkor hol másutt találkozzunk barátainkkal, mint egy vonzó könyvesházban? Az igazi könyves pedig szereti összehozni a könyvvilág szereplőit, szeret házigazda lenni, és nem tart attól, hogy emiatt tönkremegy. És ha az akár éjfélig is nyitva tartó könyvesházban ideák és magukkal ragadó rendezvények születnek, amelyeknek híre megy, akkor lehet gondolkozni azon, hogy az esemény képeit és szavait lemezen megörökítve is árulják-e.

Ismerem az érveket az elektronikus érintkezés előnyei mellett, nem kétlem azonban, hogy a könyv mint tárgy, sőt mint műtárgy egyszeri élményt ad, és nagy olvasásélményeink összekapcsolódnak a kézbe fogható mű egyszeri testével. A könyv mint test több az őt alkotó jelek összességénél. Ebben a könyvesházban, azt remélem, az eladók nem bánják, ha a körülményes vevő beleolvas, beleszippantgat, hüvelykujja begyével dörgölgeti a papírt, lefejti a borítót, hogy a kötést is alapos vizsgálódásnak vesse alá, egyszóval úgy vesz birtokba egy könyvet, ahogy például Krúdy Gyula tehette ezt egy pincepörkölttel. Ha az eladó az ilyen vevőre cinkos megbecsüléssel tekint, akár a figyelmes könyvtáros a lázas olvasóra, akkor a könyvesház betölti a hivatását, és akkor olyan elismerés illeti meg Matyi Dezső urat, aki egy utcai standnál kezdte a könyvkereskedelmet, és ma, fiatalon, országszerte számos könyvesbolt tulajdonosaként azt az utat járja, amely vonzani szokta a nagyra törő, magukat művelő polgárokat, akik mikor benő a fejük lágya, valamit alkotni akarnak, valamit, amiért biccenthetnek maguknak elalvás előtt, és még hajnalban felriadva is. Ez a könyvesház már itt van, és most már működtetni kell repliky hodinek tanulékonyan és türelmesen, hogy lehessen valóban conditor urbis, magyarul városalapító. Én a második regényem címét - A Városalapító - Pécsről hoztam, ahol a város képviselő-testülete száz évvel ezelőtt ezt a címet adta kimagasló polgárainak, akik tettek valamit a városukért, és valami maradandó művet teremtettek. A mű sosem egyszemélyes. Jó társak kellenek hozzá.

Engedjék meg, hölgyeim és uraim, hogy mindannyiunknak szép órákat kívánjak könyvek és barátok társaságában.

Konrád György